Game Pass Reklám Mogács Dániellel
A koncepció
A Microsoft Xboxokon bevezetett Game Pass szolgáltatásának PC-kre is elérhető előfizetését nem lehet röviden bemutatni, hiszen annyi minden elmondható róla. A cél az volt, hogy olyan YouTube reklámfilmet készítsünk, amit végignéz a gamer célközönség. Mi sem gondoltuk azonban, hogy az eredmény végül egy 4 perc 25 másodperces film lesz.
Szórakoztató tartalom
A figyelem fenntartásának egyik legjobban működő eszköze a humor. Mogács Dániel, kimagasló színészi kvalitású humoristával közösen dolgoztunk a forgatókönyvön, melyből a lenti film készült.
Hatékonyság
Az akkoriban 10% körüli megtekintési rátákat jóval meghaladó, 30% feletti eredményt értünk el, ami természetesen rendkívül kedvező árú megtekintésenkénti költséget (CPV) eredményezett.
Kiemelkedő organikus elérés
A kommentekben is olvasható pozitív fogadtatást látva nem is meglepő, hogy a film végül a fizetett kampányból eredő megtekintések mellett 30%-ban ingyenes, organikus megtekintéseket hozott. A videót az is magasan kiemeli a YouTube reklámok tengeréből, hogy a megtekintők több mint 50%-a nézett meg legalább 3 és fél percet a filmből, ami egy reklámtól extrém eredménynek számít!












